+36 30 385 2525

Dr. Kiss-Szőke Anna

pszichiáter

Dr. Kiss-Szőke Anna pszichiáter rövid bemutatkozása 1990-1996 között a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanultam, ahol 1996-ban Általános Orvosi diplomát szereztem. 2001-ben pszichiátria szakvizsgát tettem. 2010-ben Angol-magyar egészségügyi szakfordító és tolmács szakképesítést…

Tovább

Dr. Kiss-Szőke Anna pszichiáter rövid bemutatkozása

1990-1996 között a Szegedi Orvostudományi Egyetemen tanultam, ahol 1996-ban Általános Orvosi diplomát szereztem.

2001-ben pszichiátria szakvizsgát tettem.

2010-ben Angol-magyar egészségügyi szakfordító és tolmács szakképesítést szereztem.

Egyetemi éveimet követően 1996-ban Budapesten kezdtem el dolgozni, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, közismertebb nevén Lipóton. A nagy múltú, számos szakembert foglalkoztató képzőhelyen tanultak, tapasztaltak határozták meg a pszichiátrián belül a pszichoterápiás irányultságomat is.

Szakvizsgámat követően, 2002-ben költöztem ismét Szegedre s jelenleg főállásban a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának Ambulanciáján és Gondozójában dolgozom. 2010-től részt veszek az egyetemi gyakorlati képzésben is, amit mindig is munkám fontos részének tekintettem és a mellett, hogy igyekszem gyakorlati tapasztalataimat legjobban átadni engem is folyamatos továbbképzésre sarkall.

Autogén tréninget, analitikusan orientált időhatáros terápiát, Bálint-csoport vezetést tanultam, jelenleg Szimbólumterápiás képzésen veszek részt.

Budapesten töltött éveim során foglalkoztam onkológiai betegek lelki vezetésével, valamint 2010-ig az egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központban dolgoztam néhány órában hetente, ahol pszichoterápiás konzultációkra leggyakrabban krízisben levő, életvezetési problémákkal vagy pszichoszomatikus tünetekkel küzdő diákok kerestek meg; azóta már csak konzulensként veszek részt a Központ munkájában, súlyosabb, esetleg gyógyszeres terápiát igénylő esetekben.

Az általános pszichiátriai ellátás, gyógyszeres terápia vagy tanácsadás mellett (leginkább depresszióval vagy szorongásos zavarokkal, kényszer- vagy pánikbetegséggel küzdők esetében), krízisintervenciót vagy pszichoterápiás konzultációt is vállalok a magánrendelés keretein belül, igény esetén angolul is. Szívesen fogadok autogén tréningre jelentkezőket, mely nem csak a pszichiátriai tünetekkel rendelkező pácienseknek, de bizonyos testi betegségekben, illetve az élethelyzetből adódó szorongásos állapotokban is hasznos lehet.

Angolul felsőfokon, románul általános társalgási szinten beszélek.

Dr. Kiss Szőke Anna rendelési ideje és díjai:

 

Rendelési idő

Kedd
16:00-18:00

Árak

Vizsgálat
Ár
Pszichiátriai vizsgálat / konzultáció
22 000 Ft
Kontroll (20-30 perc)
17 000 Ft
Pszichiátriai vizsgálat/konzultáció külföldi beteggel
25 000 Ft
Pszichiátriai konzultáció, szupportív therápia (heti/kétheti rendszerességgel)
15 000 Ft
Receptírás
5 000 Ft

Orvosaink